Meghívó: “Az idegen szép” Európai fellépés a gyűlölet ellen – jó gyakorlatok és tapasztalatcsere szeminárium

A szeminárium célja, hogy összehozza a – legszélesebb értelemben vett – gyűlölködés ellen dolgozó hazai és külföldi civil szervezeteket, és teret biztosítson számukra a tapasztalatok cseréjére, különböző megközelítések, akciók és kampányok bemutatására. Mindezt annak érdekében, hogy jó gyakorlatokat megismerve, egymástól tanulva hatékonyabban tudjanak fellépni az egyre több európai országban megfigyelhető idegengyűlölet és rasszizmus ellen. A műhelymunka közvetlen céljai tehát, hogy:

  • bemutassa és kielemezze a gyűlöletbeszéd és –cselekmények elleni fellépés jó gyakorlatait;
  • azonosítsa ezek erősségeit és gyengeségeit;
  • lehetőséget adjon tapasztalatcserére a területen dolgozó civilek és szakemberek között;
  • hozzájáruljon a civilek között nemzetközi együttműködéshez.

Az esemény szervezői a Norvég Civil Támogatási Alap lebonyolítói: az Ökotárs, Autonómia, DemNet és Kárpátok alapítványok, együttműködésben az Európa Tanács ifjúsági kampányával.

Tervezett program:

  9.30-10.00    Érkezés, regisztráció, kávé

10.00-10.15    Köszöntő, bevezető gondolatok Móra Veronika igazgató, Ökotárs Alapítvány

10.15-10.35    Plenáris előadás I. Az Európa Tanács ‘No Hate Speech’ kampánya: eszközök és módszerek – Molnár Bálint igazgató, Európai Ifjúsági Központ Budapest

10.35-10.50    Plenáris előadás II: Fellépés a gyűlöletbeszéd ellen Bulgáriában – Elitsa Markova & Anita Baikusheva, Open Society Institute Bulgária

10.50-11.10    Az ombudsmani hivatal szerepe, eredményei és munkájának nehézségei az intolerancia korlátozásában – Szalayné dr. Sándor Erzsébet, nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes

11.10-11.20    Kávészünet

11.20-13.30   Csoportmunka I – kommunikációs kampányok: a gyűlöletbeszéd monitorozása, jelentése, együttműködés a hivatalokkal. Moderátor: Erős Barbara, DemNet Alapítvány

Projektbemutatók: Catalonian Human Rights Institute – Spanyolország, Project Poland/Hejtstop – Lengyelország, Multi Kulti Collective – Bulgária, Promitheas Research Institute Ciprus, Latvian Centre for Human Rights – Lettország, European Wergeland Centre – Norvégia, Ebony Afrikai Egyesület, Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület – Magyarország

  • A bemutatók kielemzése kiscsoportokban
  • A csoportok munkájának visszajelzése: mi működik és mitől?

13.30-14.30    Ebéd

14.30-16.30    Csoportmunka II – érzékenyítés és képzés: személyes tapasztalatszerzés és találkozás, különböző társadalmi csoportok “összehozása”. Moderátor: Nun András, Autonómia Alapítvány

Projektbemutatók: Rais Foundation – Spanyolország, Humanity in Action – Lengyelország, Tolerance Pl@tform Bulgária, Switch OFF/Online Hate Speech Románia, Foto Fabrika – Bulgária, Icelandic Human Rights Commission – Izland, Uccu Alapítvány, Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány – Magyarország

  • Elemzés kiscsoportokban és visszajelzés/értékelés
  • A csoportok munkájának visszajelzése: mi működik és mitől?

16.30-16:45    Összegzés, záró gondolatok – Móra Veronika

16.45-17.30    Az Norvég Civil Támogatási Alap videópályázatának díjátadója a nagykövetség közreműködésével


A szemináriumot követően este 20.20 órától a Toldi Moziban nyílt Pecha-Kucha estre kerül sor ugyanebben a témában.

Az esemény másnapján, október 28-án kezdődik a Zóna – nyomozó játék

A háromórás játék során a jelentkező személyek és nyomozópárok kis csoportokban kutatják fel, hogy ki állhat a polgármester fiának eltűnésének hátterében. A játék a város elzárt negyedében, a Zónában játszódik, amelynek lakosairól a rendőrség szerint bármi elképzelhető, Metropolisz nem kívánatos személyeit ugyanis ide telepítették a közelmúltban. 

A játék során logikára, ügyességre, együttműködésre, humorra és empátiára egyaránt szükség lesz ahhoz, hogy a résztvevők megfejthessétek a rejtélyt.


Helyszín és időpont: Európai Ifjúsági Központ, Budapest (II. ker., Zivatar u. 1-3.) 2016. október 27. (csütörtök)

A szeminárium nyelve angol lesz, szinkrontolmácsolást biztosítunk.

Az eseményen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges. Kérjük, töltse ki a jelentkezési lapot legkésőbb 2016. október 10-ig!

50 km-nél nagyobb távolságról érkező, civil szervezetben tevékenykedő résztvevőknek útiköltség-térítést tudunk biztosítani.