JÓ GYAKORLATOK - NORVÉGMINTA BLOG
Az élet nem egydimenziós
“Az életnek a hosszán kívül legalább két másik releváns dimenziója van. Az egyik a szélessége: hogy mennyire változatos életet élt valaki (…) És van a harmadik dimenzió: az élet mélysége.” – tudjuk meg a halálra felkészült, 46 éves, rákos Birtalan Balázs szövegéből a Magyar Hospice Alapítvány és a verbatimszínházi előadásairól ismert PanoDráma együttműködésében létrejött színdarabból. A rák és a halál között sokszor egyenlőségjelet teszünk, bár sokan felgyógyulnak ebből a betegségből, amiről betegek és hozzátartozók, orvosok és ápolók sokszor nem tudunk őszintén beszélni és kérdezni.
Túlélőshow a borsodi vadonban
Miközben a televíziós műsorok számos olyan egzotikus helyszínen folyó játékkal kápráztatják el a nézőket, amelyek köszönő viszonyban sincsenek az élet valós kihívásaival, a Szociopoly színházi társasjátékban a mélyszegénységben élők helyzetével, kihívásaival, döntési helyzeteivel szembesülhetünk. Ahhoz ugyanis nem szükséges délamerikai őserdőkig mennünk, hogy olyan kegyetlen élethelyzetekben próbálhassuk ki magunkat – legalábbis egy játék erejéig – amelyekről többnyire lövésünk sincsen.
"Mindenhol jó, de legjobb rottyon"
- halhattuk Csősz Gergelytől a Kék Pont Alapítvány múltheti rendezvénysorozatának Slam Poetry Versenyén. Kiszakadás a világból, extázis, pillanatnyi boldogság. De nem túl nagy mindezeknek az ára?
Nincsen lehetőség veszély nélkül - hogy kezelhetjük a net csapdáit és az elszabaduló gyűlöletet?
Az internet veszélyeire sok szülő és pedagógus egyszerűen tiltással válaszolna. Azonban a tiltásnál sokkal jobb megoldás, ha a lehetőségek és veszélyek megismerése révén felelős döntést tudunk hozni. Hiszen ahogy nincs lehetőség veszély nélkül, úgy nincs működő demokrácia sem érdeklődő és felelősséget vállaló állampolgárok nélkül. A Reményt a Gyermekeknek Egyesületnek köszönhetően megjelent magyarul a Böngésző, mely netes zaklatás és gyűlöletbeszéd megismerésére és kezelésére vonatkozó gyakorlatokkal és elméleti ismeretekkel támogatja a fiatalokkal foglalkozó pedagógusok és más szakemberek munkáját.
A közösen épített falakat csak közösen bonthatjuk le
Hogyan működhet valóban független módon egy civil szervezet állami támogatásokból? Hogyan tehetjük aktívvá és felelőssé egy cigánytelep tagjait, ha a helyi segítők rendszeresen segélyekkel, adományokkal látják el őket? Hogyan tartható fenn egy cigánytelepi gyerekek délutáni fejlesztésével foglalkozó oktatási kezdeményezés, ha az okítók mind fizetett munkatársak?
Apa nélkül nem igazi?
Ha gyerekedet egyedül nevelő anyaként családi jegyet akarsz váltani – sok helyen azzal szembesülsz, hogy nincs erre lehetőséged, ha nem tudsz felmutatni egy apát. Bár azt gondolod, hogy igenis van családod, a társadalom sokszor csak „csonka családként” tekint rád és gyerekeidre, és aligha kíváncsi arra, hogy milyen kihívásokkal szembesülsz nap mint nap. Az egyedülálló szülők (akiknek 86%-a nő) az elmúlt években-hónapokban kezdtek elindulni az önszerveződés útján – felismerve, hogy ha ők nem fognak össze, mástól sem várhatnak segítséget. Március 21-én az egyedülálló szülők világnapján, öt helyszínen rendeztek flash mobot, mellyel számos jegypénztárost, etika tankönyvírót és döntéshozót megcáfolva kiáltották világgá: hogy „az egyszülős család is család”!
Beteg és szép
Mi köze lehet egymáshoz a figyelem fókuszában álló divat csillogó, tökéletes világának és a társadalom peremén, sokszor elszigeteltségben élő betegek valóságának? A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) és a PS Magazin által szervezett „Jól áll neked a tolerancia” című kampányhoz kapcsolódó rendhagyó divatbemutató a ritka betegségekre hívta fel a figyelmet.
Társasjáték lett az alkotmányból
Mennyire vagyunk tisztában a történelmünkkel és országunk alkotmányával? – teszi fel nekünk a kérdést a Küklopsz Műhely „Az én országom” interaktív foglalkozásában. Történelmi beszédeket, kérdéseket, fogalmakat villant fel, véleménynyilvánításra ösztönöz, játékra invitál bennünket, melyben politikai pártokra oszlunk, választási beszédet, illetve tüntetésre szánt transzparenseket írunk. Eközben maga a foglalkozás pártatlan marad, lehetőséget ad a résztvevők gondolatainak megosztására, vitákra és párbeszédre. A célközönség a gimnáziumi éveik végén járó, illetve egyetemista/főiskolás tanulók – akik a játéknak köszönhetően közelebb kerülnek az alkotmányhoz, mintha csak szövegezést olvasgatnának.
Ha nem tudsz dönteni, mit csinálj a hétvégén
Mihez kezdjünk, egy szabadnappal, most, hogy végre itt a tavasz, és nem kell bent savanyodnunk a tévé előtt? Bringázzunk vagy sétáljunk, lépjünk le a városból, vagy csak menjünk ki a Duna-partra, játszunk a barátainkkal, vagy inkább ismerkedjünk új emberekkel, alkossunk valamit a saját örömünkre, vagy csináljunk inkább valami hasznosat másoknak, keressünk egy jó kajáldát vagy igyunk inkább kézműves sört? A bőség zavarában nehéz dönteni, de lehet, hogy nem is kell. A Budapest Zöldutak túráin ugyanis egy napon belül a legeltérőbb mókákra nyílhat lehetőségünk.
Van-e étel a catering cégeken túl?
Habár jelenleg a piaci alapú szolgáltatások nagy részét cégektől szoktuk megrendelni, meglehetősen borsos áron, már egyre több civil szervezet is kínál színvonalas szolgáltatásokat. A Magyar Williams Szindróma Társaság rendezvényszervező csoportja – remek kommunikáció készséggel és közvetlenséggel megáldott Williams szindrómás fiatalok és segítőik – bármilyen program étkeztetését szívesen vállalják. Az elmúlt év tapasztalatai alapján gyerekprogramok lebonyolítására, regisztráció végzésére és finom falatok kínálására egyaránt alkalmas az értelmi fogyatékossággal élő fiatalok csapata. Ugyanis ahogy a skandinávok tartják – senki sem ér többet a másiknál – csak eltérőek az erősségeink. Még szerencse, hogy néhányan itthon is hisznek abban, hogy a parkoló pályán tartott érintettek is képesek hasznos tagjai lenni a közösségnek, amibe beleszülettek.