JÓ GYAKORLATOK - NORVÉGMINTA BLOG

Iskola Múzeum Oslo belvárosában

Garantált élmény minden korosztálynak a város legrégebbi általános iskolájának a szomszédságában. Az odalátogatók számára még hitelesebbé teszi a látottakat, hogy ez a múzeum az egykori iskolaigazgató rezidenciájában került kialakításra, míg a szomszédos épület már több mint 100 éve általános iskolaként működik. 

Távol Afrikától

A norvég Misszió Egészségügyi és Jóléti Osztályához tartozó, lakhatást támogató részleg egyik befogadóhelye márpedig kifejezetten az Afrika szarvából érkező férfi droghasználók (főként kat, hasis és kannabisz fogyasztók) és poszttraumás stressz szindrómával, illetve egyéb pszichés zavarokkal küzdők segítését vállalta fel.

Terápiával is segítenek a menekülteknek Norvégiában

Mosoly Alapítvány képviselőjeként én is tagja voltam a lelkes csapatnak, mely a Norvég Civil Támogatási Alap szervezésében október első hetében Oslóban töltött néhány napot, hogy ottani nonprofit szervezeteket látogasson, és társadalmi kezdeményezéseket tanulmányozzon. Bár személyes és szakmai kapcsolataim voltak már ottaniakkal, ez volt az első utam Norvégiába. Mint egy-egy új ország felfedezése előtt mindig, most is tele voltam kíváncsisággal, ugyanakkor mocorogtak bennem amolyan „persze, könnyű nekik ott a jóléti társadalmukban civilként dolgozni” típusú prekoncepciók is.

Transzplantáció és rehabilitáció Norvégiában

A norvégiai tanulmányúton a Transzplantációs Alapítvány képviseletében vettem részt. Két transzplantációs ismeretterjesztő és rehabilitációs szervezettel találkoztam, a Norvég Transzplantációs Alapítvánnyal és a Vesebetegek és Vesetranszplantáltak Szövetségével. 

Romák Norvégiában - Kiállítás Oslóban

A közelmúltban megnyitott tárlat célja, hogy információval és tudással lássa el a látogatókat a Norvégiában élő cigánysággal kapcsolatban, és társadalmi párbeszédet kezdeményezzen a témában. A kiállítás dokumentumait három éven keresztül gyűjtötték, anyagát nagyrészt a norvégiai cigány közösség körében végzett személyes interjúk, filmek, fotók és hangfelvételek képezik. Noha a norvégiai cigány kisebbség az öt nemzeti kisebbség közül az egyik legkisebb, a velük szemben érezhető előítéletesség határozottan érezhető a többségi társadalomban.

A Villa Grande múltja és jelene

A helyszín a norvégiai Bygdöy-félsziget, az építészetileg kívül és belül is birodalmi léptékű, a németországi náci építmények hangulatát idéző Villa Grande. Épületkomplexum, melynek egykori és mostani funkciója példátlanul áll szemben egymással. Az intézmény 2006-ban nyitotta meg kapuit Vidkun Quisling, norvég náci kollaboráns oslói villájában. Az egykori, norvégiai zsidóellenes intézkedések központja ma a holokauszt és vallási kisebbségek tanulmányozásának szolgálatában áll, éles kontrasztban korábbi szerepével.

FRAMBU - Ritka betegséggel sem maradsz egyedül

Meglátogattuk az Oslo közelében, festői környezetben elhelyezkedő intézményt a FRAMBU-t. Norvégia legnagyobb, ritka betegséggel elő személyeket ellátó intézménye nyolc hasonló kisebb intézménnyel osztozik a feladatokon. Az állandóan bővülő betegségek köre folyamatos kihívást jelent az ellátórendszer számára, ezért a rendszert igyekezték úgy alakítani, hogy a már ismert diagnózissal élők mellett, az ismeretlen diagnózisú kliensek is megfelelő ellátást kapjanak. Az egyik fontos alapelv, hogy a gyermekek és családjaik találkozzanak. A hasonló problémák és kihívások hasonlóan befolyásolják az életvitelt, ezért a családok szamara a legfontosabb a tapasztalatcsere.

Közmunkás Rap – Zöld mellényben is lehet szavad!

A Közmunkás Mozgalom tagjai tegnap levelet adtak át a Belügyminisztériumnak. Bár a beletörődés és a félelem egyre több közfoglalkoztatottat visszatart attól, hogy szót emeljen a jogaiért és az emberhez méltó munkakörülményekért, a Magyar Szegénységellenes Hálózat által életre hívott mozgalom tagjai még mernek játszani, kérdezni és képviselni azt, hogy dolgozó emberként számukra is élhető körülményeket kell biztosítani.

Fütyül rá vagy kibírja?

Nem csak a fogorvosi kezelésre, egy omladozó ház felújítására, de az oktatásra is így tekint számos szülő, pedagógus és diák: a rossz tanuló lusta, a jó tanuló viszont helytáll, és ha kell fogcsikorgatva ugyan, de teljesít. Az, hogy a tanulás örömteli, kreatív tevékenységként vonzó is lehet a gyerekek számára, és nem csupán a megfelelni és teljesíteni kívánó fiatalok számára teremhet babért – számos esetben még lehetőségként sem merül fel. Pedig számos kezdeményezés bizonyítja, hogy a hátrányos helyzetű és középosztálybeli gyerekek egyaránt jobb közérzettel és eredményesebben tudnak tanulni, ha kalandként kínáljuk számukra a tanulást és nem kényszerként.

Kampányolj a sokszínűségért!

Legyél aktív állampolgár és vegyél részt a körülötted lévő világ formálásában! Ismerd meg alaposabban az emberi jogokat, gondolkodj, mi is a tolerancia, szolidaritás, empátia, biztonságos internethasználat! Mit is jelent a gyűlöletbeszéd, és mit tehetsz ellene? Hogyan tudod ezt megmutatni a környezeted számára?  A számtalan kérdés megválaszolásában segíthet egy kézikönyv és a hozzá tartozó képzés.

Oldalak