Eredményhirdetés – kilencedik alkalommal döntött a Bíráló Bizottság akciópályázatokról

Az akciópályázatok Bíráló Bizottságának hetedik ülését november 5-én tartotta a lebonyolító Ökotárs Alapítvány, amelyen öt pályázat támogatásáról/elutasításáról döntött. A következő három pályázat nyert támogatást.

Szervezet neve Megye Pályázat címe Támogatási összeg (EUR)
Krétakör Alapítvány Budapest Plakátkampány a hajléktalanok érdekeiért 4 989,27
Roma Sajtóközpont Budapest Jelen vagyunk! 4 989,27
Spiritusz Gyermek- és Ifjúsági Színházi Közhasznú Egyesület Budapest Bögrefónia 4 992,41

 

A támogatott pályázók e-mailben egyéni értesítést kapnak az eredményről, amely részletezi az esetleges feltételeket és a szerződés megkötéséhez szükséges tennivalókat. Az elutasított pályázók az elért pontszámot és a döntés indoklását tartalmazó értesítést szintén e-mailen kapják meg. Mivel az akciópályázatok benyújtására folyamatosan van lehetőség, a most elutasított pályázó szervezetek – az indoklásban leírtak végiggondolásával, a problémák és hiányosságok megválaszolásával – újra pályázhatnak a későbbiekben. Van lehetőség továbbá arra is, hogy a kis és közepes kiírásra jelentkezzenek az átdolgozott projekttervekkel.

A pályázati felhívás értelmében az akciópályázat felhívásra olyan terveket várunk a továbbiakban is, amelyek konkrét és aktuális problémákra hívják fel a figyelmet, embereket motiválnak az ezekkel kapcsolatos fellépésre, és hatékonyan járulnak hozzá a problémák megoldásához, a fennálló helyzet megváltoztatása, javítása érdekében. Előnyben részesülnek a minél változatosabb, egyebek között modern online eszközöket alkalmazó kezdeményezések és/vagy a más módon kreatív, innovatív megoldások, melyek hatékonyságát a pályázó képes érvekkel alátámasztani. Előnyt jelent továbbá, ha az akció/kampány széles célcsoportokat szólít meg üzenetével, illetve új célcsoportokat képes elérni. Pályázatokat a jövő év végéig folyamatosan lehet beadni.

A következő Bíráló Bizottsági ülés időpontja a tervek szerint december 3-án lesz, ahol várhatóan a november 20-ig beérkezett pályázatokról születik majd döntés.