A bíróság szerint törvénytelen volt az Ökotárs elleni házkutatás
Mint ismert, az Ökotárs Alapítvány és partnerei székhelyén és az alapítvány egyes munkatársainak lakásán tavaly szeptember 8-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai házkutatást tartottak. A házkutatás ellen minden érintett - az Ökotárs Alapítvány, mind Móra Veronika igazgató és Foltányi Zsuzsa kurátor - panaszt tettek. A Budai Központi Kerületi Bíróság január 23-án kelt határozatában panaszunknak helyt adott, és megállapította, hogy a házkutatás és lefoglalás elrendelése törvénysértő volt, hiszen bűncselekmény gyanúja nem volt megállapítható.
Szemben a kormányzati vádakkal, a Bíróság megállapítja, hogy a házkutatás idején hűtlen kezelés bűntettének gyanúja egyáltalán nem állt fenn, jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt nyomozás pedig nem volt folyamatban. A Bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye. Az Ökotárs üdvözli a Bíróság döntését, ugyanakkor aggasztónak tartja azt a jelenséget, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda egyértelmű politikai nyomásra törvénysértő házkutatást, lefoglalást hajt végre Magyarországon. A jogállamiság elveinek és betűjének betartása és betartatása a garancia arra, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg. Elvárjuk a mindenkori magyar kormánytól, hogy az állami szerveket ne használja politikai nyomásgyakorlásra, mert ezzel a demokrácia szenved kárt.