Norvégiai tanulmányút az NCTA által támogatott projektek képviselői számára
A program támogatója, az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus lehetővé teszi legfeljebb 30 hazai, az NCTA-ból támogatást nyert szervezet egy-egy képviselője számára, hogy projektjüket személyesen bemutassák Norvégiában, illetve ott hasonló projekteket látogassanak meg, szakmai kapcsolatot építsenek civil szervezetekkel és más érintettekkel.
A tanulmányút tematikájának középpontjában egyrészt a sérülékeny csoportok megerősítése, a számukra nyújtott szolgáltatások, másrészt az emberi és kisebbségi jogok érvényesítése és a civil szféra általános fejlesztési lehetőségei lesznek. A körülbelül 4 napos tanulmányútra előre láthatóan 2015. szeptember-október időszakban kerül sor. A támogató az úttal kapcsolatos költségeket (utazás Budapest-Oslo-Budapest útvonalon, helyi közlekedés Osloban, étkezés szállás az utazás teljes idejére) téríti. A résztvevők felé elvárás, hogy a tanulmányút után egy 2-3000 karakteres, a program blogján (norvegminta.blog.hu) közölhető összefoglalóban írják le tapasztalataikat és benyomásaikat.
A támogatási programot lebonyolító alapítványok szeretnék a bemutatkozásra lehetőséget kapó szervezeteket, s azok képviselőit átlátható módon kiválasztani. Így egy belső pályázatot hirdetünk a projektjüket jelenleg sikeresen bonyolító vagy azt már lezárt támogatottak közt.
A jelentkezés formája, feltételei:
- Angol nyelvtudás. Nem kérünk nyelvvizsga igazolást, de a részvételhez legalább középfokú, aktív angoltudásra van szükség. A meglátogatott szervezetekkel, az utazáshoz kapcsolódó műhelymunkákon angol nyelven – tolmácsolás nélkül – zajlik majd a kommunikáció.
- A jelentkező szervezetének legyen legalább egy benyújtott részbeszámolója az NCTA által támogatott projektben a tanulmányútra történő jelentkezés beadásának napjáig (2015. július 15.). Előnyt élveznek azok a szervezetek, amelyek projektjében nem vesz részt támogató országbeli (norvég) partner.
- Egy tömör, lényegre törő, de informatív prezentáció a szervezetről és a projektről (maximum 5+10 dia, vagy 3 perces videó angolul).
- Maximum egyoldalas (3000 leütés), szintén angol nyelvű leírás egyrészt arról, hogy milyen típusú projektet, illetve szervezetet szeretne meglátogatni a jelentkező, milyen profilú műhelyen szeretne részt venni norvég és hazai szervezetek tudásmegosztása céljából, másrészt, amely bemutatja, hogy a szerzett tapasztalatot milyen módon kamatoztatná idehaza, hogyan osztaná azt meg másokkal.
A jelentkezés tehát a következőkből áll:
- Jelentkezési lap. Nincs külön űrlap, a fontosabb információk felsorolását kérjük: név, elérhetőség, szervezet, szakterület(ek), NCTA által támogatott projekt kódszáma. Bármi, az utazással kapcsolatos fontosabb információ.
- A powerpoint/prezi bemutató vagy videó (angolul).
- A látogatás indoklása, motiváció (miért szeretne a szervezet, személy utazni, ki az, akit a szervezet delegál és miért, hogyan fogja a tapasztalatokat hasznosítani). Szintén angolul.
A jelentkezéseket az NCTA lebonyolító alapítványainak képviselőiből álló zsűri fogja értékelni.
A jelentkezéseket az illes.marton@autonomia.hu címre várjuk 2015. július 15-ig.
A jelentkezők 2015. augusztus 5-ig kapnak visszajelzést.
A jelentkezők végleges kiválasztására szükség esetén személyes beszélgetést követően, a tanulmányút konkrét időpontjának rögzítésekor – legkésőbb augusztus végéig kerül sor.