Emberi jogi oktatás a gyakorlatban

A nemrég létrehozott „Példák a fiatalokkal és fiatalok által végzett emberi jogi oktatás gyakorlatából” című honlap különféle formában megvalósuló jó gyakorlatokat mutat be az emberi jogi oktatás területéről, melyek középpontjában a gyerekek és a fiatalok állnak. Az oldalt úgy tervezték, hogy inspirálja, illetve támogassa a látogatókat annak érdekében, hogy más csoportok, intézmények és szervezetek is alkalmazhassák ezeket a jó gyakorlatokat Európa-szerte és azon kívül is. Az itt közzétett gyakorlatok az Európa Tanács Ifjúsági Osztályának fiatalokat célzó emberi jogi oktatási programjának partnereitől származnak.