Új pályázati kiírások és tájékoztató fórumok/konzultációk

A 2014. január 13-án megjelent kis- és közepes pályázati felhívások, valamint a decemberben kiírt akciópályázat kapcsán civil szervezetek számára január közepétől február közepéig minden megyében legalább egy alkalommal pályázati fórumot és konzultációt tartunk azonos tartalommal. A tájékoztatók helyszínéről és időpontjáról az alábbi táblázat ad tájékoztatást (ahol nincs időpont megnevezve, ott még egyeztetünk).

Az információs napokon való megjelenés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az adott helyszín mellett feltüntetett e-mail címen és időpontig lehet a jelentkező civil szervezet és részt vevő képviselője nevének, elérhetőségének megadásával.

Ezeken a helyszíneken kívül bárhová szívesen elmegyünk további információs eseményt tartani, ahol biztosítani tudják legalább 15 szervezet részvételét. Amennyiben ilyen eseményt szeretne szervezni, kérjük, szándékát az okotars@norvegcivilalap.hu címen jelezze.

A listát folyamatosan frissítjük! Kérjük, jelentkezésüket a megadott email címre küldjék, az Alappal és pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel viszont minket keressenek.

Időpont

Település

Helyszín

Regisztráció

2014.01.13
13.30-17.30

Budapest

 

BETELT!

2014.01.14.
16.00-19.00

Eger

Civil Ház
(Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 9.

2014. január 13-ig
civilhaz@eck.hu

2014.01.16
14.00-17.00

Pécs

Civil Közösségek Háza
(Pécs, Szent István tér 17.)

2014. január 14-ig
info@ckh.hu

2014.01.16
14.00-17.00

Kecskemét

Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központ
(Kecskemét, Kápolna u. 24.)

2014. január 14-ig
civilcenter@t-online.hu

2014.01.20
14.00-17.00

Szombathely

Szombathelyi Civil Kerekasztal
(9700 Szombathely, Kisfaludy Sándor utca 1.)

2014.01.16-ig
info@vasionkentes.hu

2014.01.21
10.00-14.00

Nyíregyháza

 

BETELT!

2014.01.21
14.00-17.00

Szekszárd

Tolna Megyei Civil Információs Centrum
(Szekszárd, Béla király tér 6.)

2014. január 17-ig
cic@tolna.net

2014.01.22
14.00-17.00

Miskolc

Szikra Alapítvány
(Miskolc, Reményi Ede u. 9.)

BETELT!

2014.01.22
14.00-17.00

Székesfehérvár

Civil Központ
(Székesfehérvár, Rákóczi út 25.)

BETELT!

2014.01.23. 14.00-17.00

Tatabánya

Civil Információs Centrum
(Tatabánya, Kós Károly utca 2.)

2014. január 21-ig
info@bazispont.hu

2014.01.27
14.00-17.00

Szeged

Millenniumi Kávéház különterme
(Szeged, Dugonics tér 12.)

2014. január 24-ig
millenniumikavehaz@gmail.com

2014.01.27
14.00-17.00

Szolnok

Civil Információs Centrum, Nagyterem (Szolnok, Baross u. 56.)

2014. január 22-ig
szolnok@civilhaz.t-online.hu

2014.01.27
14.00-17.00

Salgótarján

Környezetvédők Háza
(Salgótarján, Rákóczi út 11.)

2014. január 23-ig
eselyst@upcmail.hu

2014.01.28.
14.00-17.00

Debrecen

Debreceni Művelődési Központ Pódiumterme (4024 Debrecen, Kossuth utca 1.)

2014. január 26-ig
dszedebrecen@gmail.com

2014.01.29.
14.00-17.00

Kaposvár

Civilek Háza (Földhivatal épülete)
(Kaposvár, Szent Imre u. 14.)

2014. január 27-ig
somogyifjusagaert@gmail.com

2014.01.30.
14.00-17.00

Zalaegerszeg

Kamarák Háza
(8900 Zalaegerszeg, Petőfi út 24.)

 

2014. január 28-ig
info@zalacivil.hu

 

2014.01.30.
14.00-17.00

Veszprém

Gourmandia Étterem (8200 Veszprém, Megyeház tér 2.)

2014. január 28-ig
civilhaz@vpmegye.hu

2014.01.31.
14.00-17.00

Békéscsaba

Ibsen Ház
(Békéscsaba, Andrássy u. 3.)

2014. január 29-ig
civil@kfbme.hu

2014.02.03. 13.30-17.30

Budapest

 

BETELT!

2014.02.04. 14.00-17.00

Hajdúböszörmény

ZÖLD KÖR előadóterem
(4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 2., 203. helyiség)
2014. február 3. déli 12 óráig
info@zoldkor.net

2014.02.04.
14.00-17.00

Kazincbarcika

Egressy Művelődési Központ klubterme
(Kazincbarcika, Fő tér 5.)
2014. január 30-ig
Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma
dienes.maria@gmail.com
 

2014.02.05. 14.00-17.00

Győr

Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Zechmeister terem
(9021 Városház tér 1., 1. emelet)

2014. február 3-ig
civilhaz@unitedway.t-online.hu

2014.02.05. 14.00-17.00

Berettyóújfalu

“Összefogás a jövőért” Projektiroda (4100 Berettyóújfalu, Ady E. u. 2.)

2014. január 30-ig
osszefogas.bujfalu@gmail.com

2014.02.06.
10.00-13.00

Szentes

Dózsa Ház,
Közösségi tér
(6600 Szentes, Csongrádi út. 2.)

2014. január 31. déli 12 óráig
barat.endre@szentes.hu

2014.02.06. 15.00-18.00

Szarvas

Civil Ház
(5540 Szarvas, Damjanich u. 64.)

2014. február 4-ig
korosszogicfe@gmail.com

2014.02.10.
10.00-13.00

Budapest

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
(1131 Budapest,
József Attila tér 4.)

2014. február 3-ig
edithkatay@yahoo.co.uk

2014.02.11.
15.00-17.00

Balatonyfenves-Imremajor

Majorka IKSZT épület
(8684 Balatonfenyves-Imremajor, Fő tér 3.
- kb. 3 kilométernyire Balatonfenyvestől!)

2014. február 10. déli 12 óráig

majorka.ikszt@gmail.com
+36-20-445-5083

2014.02.13.
10.00-14.00

Budapest

 

BETELT!

2014.02.17.
14.00-17.00

Budapest

EU-DROM - KUGLERART Szalon Galéria (1052 Budapest, Sütő utca 2. szám 1.em.2.)

2014. február 15-ig
eudrom@upcmail.hu

Cimkék: