Támogatott projektek
Projekt címe | A Korrupció című produkció vidéki forgalmazása |
---|---|
Projektazonosító | NCTA-2013-2736-A |
Témakör | Demokrácia és emberi jogok |
Szervezet neve | Stúdió „K” Alapítvány |
Levelezési cím | 1461 Budapest, Pf.:201. |
Telefon | +36 70 4284603 |
arnikaz@gmail.com | |
Honlap | http://www.studiokszinhaz.hu/ |
Projektfelelős | Zubek Adrienn |
Projekt időszaka | 2013. augusztus 21. - 2014. augusztus 21. |
Támogatás összege | 9,904 € |
A Korrupció című előadás napjaink egyik legérzékenyebb és egyben legsúlyosabb társadalmi problémáját dolgozza fel. A fórumszínházi eszközökkel is élő produkció nem csak betekintést, hanem belépést is enged a néző számára, célja pedig ennél is közvetlenebb: a személyes bevonás. A konkrét esetek bemutatása és az érintettség felfedezése minden néző számára újszerű élményt jelent. Az ebből kinövő aktivizálódás leginkább a fiatalok számára nyújt lehetőséget, hogy azt érezhessék, hogy maguk döntenek a sorsuk felől. Sokszorosan érvényes ez a vidéki fiatalságra, akik még inkább a média által elhomályosított közegben mozognak, a legtöbb esetben a saját jogaikkal sincsenek tisztában. Az előadás, az azt követő „feloldó” beszélgetés, a civil szervezetek és „helyi emberek” megtalálása, együttműködésük elősegítése új távlatokat nyithat meg egy különleges művészi produkcióból kiindulva. A vidéki egyetemek fiataljai pedig spóraszerűen terjeszthetnek egy ehhez hasonló tapasztalatot.
Sikeres projekt megvalósítás esetén kialakul a civil öntudat, fejlesztődik az aktivizálódás és nő a társadalmi felelősség vállalás.
"A Korrupció első vidéki előadásának a pécsi Zsolnay Negyed E78 nevű előadóterme adott otthont. A produkciót pótszékekkel kiegészített telt házas közönségnek játszhattuk el. Partnerünk, az átlátszó.hu egyik újságírója valamint a Transparency International vezetője is részt vett a helyi érdeklődőkkel közösen tartott fórum-beszélgetésen.
A fórum során országos és helyi érdek képviseleti, állampolgári jogi, alulról szerveződő civil kezdeményezéseket, kérdéseket vitattunk meg.
A produkció szükségszerű átalakítása jelenleg is folyamatban van, mivel célunk egy rövidebb verzió létrehozása, mely könnyen és gyorsan követhető, tehát nem veszi el a néző erejét a fórumtól."
Az első 4 hónap tevékenységei:
A Krétakör Korrupció című produkciója egy fiktív családi történetet bemutató színházi előadás, mely művészeti megközelítésben szól a korrupcióról, egy-egy valós botrányt elmesélve. A produkciót 2013-ban ötször játszották a fővárosban és egyszer külföldön (Poznan, Lengyelország.) A Korrupciót 2013-ban egy vidéki helyszínre, Pécsre sikerült eljuttatni. Az előadásnak a Zsolnay Negyed E78 nevű előadóterme adott otthont. A Korrupciót pótszékekkel kiegészített telt házas közönségnek játszhatták el. Partnerük, az átlátszó.hu egyik újságírója valamint a Transparency International vezetője részt vett a helyi érdeklődőkkel közösen tartott fórum beszélgetésen.
A tervezett további 1-2 előadást ez időszakról áttolták az őszi színházi és egyetemi évkezdésre. Ennek okai időzítésbeliek (budapesti darabok vidéki bemutatásával kapcsolatos praktikus megfontolandók), a célközönség hatékonyabb elérése, a színész és helyszín egyeztetések, a vidéki befogadó termek limitált kapacitása (két előadás helyett csak egyet preferálnak), stb.
A pécsi fórum egy részlete: https://www.youtube.com/watch?v=J6yqrefijB8&feature=youtu.be