Támogatott projektek

Projekt címe Nincs rajtuk kalap!
Projektazonosító NCTA-2014-4464-X
Témakör Akciópályázatok
Szervezet neve Roma Sajtóközpont
Levelezési cím 1095 Budapest, Mester u. 40-44/a
Telefon +36303159995
Email bandorbea@gmail.com
Honlap http://romasajtokozpont.hu/
Projektfelelős Bandor Beáta
Projekt időszaka 2014. március 6. - 2014. július 7.
Támogatás összege 4,733 €

Statisztikai adatok valamint az érintettek beszámolói alapján az RSK azt érzékelte, hogy a rendőrségi szabálysértési bírságolási gyakorlat elsősorban a roma telepeken nyomorgó állampolgárok „megregulázását” célozza. A projekt célja volt, hogy felhívják a közvélemény és a döntéshozók figyelmét erre a hátrányos helyzetű országrészeken általános gyakorlatra, és hogy lépéseket tegyenek annak megváltoztatására.
Az Ide tartozunk Roma közösségi hálózat aktivistáival folyamatosan monitorozták a leginkább érintett a településeket: 51 településen 141 esetet gyűjtüttek be, az ügyeket egy nyilvános online térkép adatbázisba rögzítették. A konkrét sztorikról és a jelenségről szóló riportjaikkal a partner médiumokkal együtt több mint 3 millió embert értek el. A projekt csúcspontja a záró rendezvény volt, amelyen a legabszurdabb bírságot kiosztó rendőrkapitányság megkapta az Arany Sárhányó Díjat, valamint elárverezték egy közel kétszázezer forintos bírságtartozás miatt börtönnel fenyegetett roma fiatal kerépárját, aki a befolyt összegnek köszönhetően megmenekült az elzárástól.
A projektet folytatják: rendőr - civil munkacsoportot hoztak létre a gyakorlat megváltoztatása céljából, valamint kerékpáros szervezetekkel együttműködve segítenek rászoruló családoknak, hogy feleszereljék a kerékpárjukat.

 

Vissza a projektekhez